Jelentősen eltér a bankvezérek helyzetértékelése az MNB-étől abban, hogy mennyire drágán működik a magyar bankszektor - derült ki Hitelezés 2017 konferenciánk délelőtti panelbeszélgetésében. A konszolidáció és a további jelentős költségcsökkentés azonnali feltételei egyelőre nem adottak, a hitelnövekedés alapjai most már annál inkább.
Tartósan alacsony megtérülésre számítanak a magyar bankok, és egyes területeken a túlzott hitelezési kockázatvállalástól is tartanak már - derült ki a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciájának bankvezéri panelbeszélgetéséből.
Tavaly elérte, az idei első félévben pedig fenntartotta nyereséges működését a magyar Raiffeisen: 6,3 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az első félévet a bank. Szépen haladnak a tavaly bejelentett költségcsökkentéssel, hiszen 19%-kal vágták vissza működési költségeiket a 20%-os tervhez képest, és további leépítések helyett üzleti növekedést terveznek.
Nincs nagy tér további jelentős költségcsökkentésekre, a hosszú távon vágyott 10%-os tőkearányos megtérülést (ROE) kizárólag bevételnöveléssel érheti el a bankszektor, amihez a volumenek növelésére, vagyis aktív hitelezésre van szükség. Rövid távon viszont elsősorban a kockázati költségek visszaesése és a bankadó csökkentése javítja a magyar bankrendszer jövedelmezőségét - értettek egyet a Hitelezés 2016 bankvezéri kerekasztalának résztvevői.
Nyolcból hét magyar nagybank egyértelműen nyereséget vár az idei évtől - derült ki a Reuters felméréséből. A hírügynökség szerint fordulat van kibontakozóban a magyar bankszektorban.
Az egy évvel korábbi 115 milliárd forintos veszteség után tavaly 8 milliárd forintos nyereségbe fordult a magyar Raiffeisen Bank. Tart a bank szerkezetátalakítása, és a társaság tavaly 175 milliárd forinttal csökkentette nem teljesítő hitelállományát is - közölte mai fővárosi sajtótájékoztatóján a társaság. Nem vonul ki a Raiffeisen a lakossági üzletágból, az év közepéig várhatóan a CSOK is elérhető lesz a banknál.
Nagyon nehezen elérhető álom a magyar bankszektor számára a 10%-os tőkearányos megtérülés elérése - hangzott el a Portfolio csütörtöki Budapest Economic Forumán. A bankvezéri panelbeszélgetésből kiderült, hogy egyre lazább kockázati feltételekkel hitelezik a vállalatokat, mégse jelentkezik a hitelek iránt a visszaesés elkerüléséhez szükséges kereslet. A forintosítás utáni hitelkiváltások elsősorban az ügyfelek immobilitása miatt nem pörögtek fel. Az állami bankvásárlásoknak a közönség szerint még nincs végük, a háttérben pedig a béke látszata ellenére háború zajlik a kormány és a bankok között.
Szó sincs tartós békéről a bankszektor és a kormány között - véli a Portfolio Hitelezés 2015 konferenciájának közönsége. A bankvezérek panelbeszélgetése ennél azért optimistább volt, de úgy tűnik, a bevételek további csökkenésére rendezkedhet be a szektor. A vállalati hitelezés lehet a banki eredménytermelés motorja a következő 5 évben, bár van, aki ezzel sem ért egyet.
Bár a másfél évvel ezelőtti, nagyon is komolyan vett kivonulási tervek lekerültek az asztalról, jelentős költségcsökkentést tervez Magyarországon a Raiffeisen. Az orosz-ukrán krízistől tépázott anyabank kényszerű intézkedéseihez illeszkedő, drasztikus magyarországi lépésekről szerdán sajtótájékoztatón számolt be a Raiffeisen helyi menedzsmentje.
Fontosabb részletek
Az előző évi 31,2 milliárdos mínusz után 114,7 milliárd forintos adózott veszteséget ért el a magyar Raiffeisen 2014-ben - közölték a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján. A devizahiteles elszámolások közel 80 milliárdos veszteséget okoztak a banknak, az első profitábilis évük 2016 lehet. Az idei év még a hatékonyságnövelés és a költségcsökkentés jegyében telhet, és egyértelműen meghatározták az ügyfélfókuszokat is - talán ezzel is összefügg, hogy az Erstével és a K&H-val szemben nem kívánnak beszállni a devizahiteleseket célzó hitelkiváltási árversenybe.
A bankadó csökkentése segít a Raiffeisennek abban, hogy 2016-ban már nyereséges legyen Magyarországon - nyilatkozta a Reutersnek Heinz Wiedner. A vezérigazgató fiókbezárásokat ígér, és kikerülnek a fókuszból a tömegszerű lakossági tevékenységek.
Nem nagy bátorság kijelenteni, hogy az új évezred eddigi legnehezebb évét hagyják maguk mögött a magyar bankok. Év vége alkalmából azért megkérdeztük a nyolc magyarországi nagybank első emberét, hogy látják 2014-et, és mire számítanak jövőre. A Portfolio alábbi, immár hagyományos év végi kérdéseire heten válaszoltak, a válaszok rendkívül tanulságosak:
1.Hogy értékeli 2014-et saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Mik lesznek a legnagyobb kihívások saját bankja, illetve a bankszektor számára 2015-ben?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2015 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?
A Raiffeisen idén még több mint 200 millió eurós tőkeemelést hajt végre a magyar leányánál - jelentette ki Heinz Wiedner, a magyar Raiffeisen vezére a Reuters Eastern Europe Investment rendezvényén. Wiedner szerint Magyarországnak jobb, ha külföldi tulajdonú bankszektora van, máskülönben most magyaroknak kellene pótolniuk a bankok tőkéjét. Megerősítette: nincs napirenden egy esetleges kivonulás.
Nincs napirenden a Raiffeisen kivonulása Magyarországról - mondta a Napi Gazdaságnak a cég vezérigazgatója.
Valójában a kormány határozza meg, mennyit is ér a magyar Raiffeisen - ismeri el Heinz Wiedner, a társaság vezérigazgatója. Az osztrák tulajdonos két héttel ezelőtti döntése óta először a Portfolio.hu-nak beszél arról a bankvezér, miként lehet a tartós bizonytalanság állapotában is terveket szőni a banknál, mit gondol a magyar bankszektor Matolcsy György által jósolt átalakulásáról és a bankvezér kollégák őszinteségéről. Szavai alapján a tavaszi választások aligha vetnek véget a magyar gazdaságpolitika "szabadságharcának".
Két-három hazai nagybank tulajdonosa is elhagyja a következő öt évben Magyarországot - véli a Budapest Economic Forum közönségének kétharmada. A Portfolio.hu csütörtöki konferenciájának második, bankvezérekkel és pénzügyi vezetőkkel zajló panelbeszélgetésén eltérően ítélték meg a résztvevők a Növekedési Hitelprogramot, és azt is, várható-e hitelezési fordulat Magyarországon a közeljövőben, ha igen, mely szegmensekben. Egyetértettek viszont abban, hogy a növekedéshez kiszámítható gazdaságpolitika kell.
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.